Tanulóink az iskoláról


Az „Első benyomásaim az iskoláról” című pályázat első díjas munkája itt letölthető



Idézetek az „Első benyomásaim az iskoláról” című pályázatra beadott fogalmazásokból


„Mikor megláttam ezt az iskolát, még a hideg is kirázott. Csak azt lehetett látni, hogy az egyik ide siet, a másik oda siet, a harmadik meg már rohan a tanterem felé, hogy el ne késsen az első óráról. Nagyon zavaros volt az egész, azt hittem, soha nem lesz vége annak a napnak. […] De hála Istennek, hogy csak az az egy nap volt ilyen. […] Most már egy kicsivel felszabadultabbak vagyunk. […] Most már nagyon jó a benyomásom. A tanárok sem szigorúak, mint ahogy gondoltam, inkább kedvesek, és jót akarnak nekünk, csak sajnos ezt nem mindenki veszi észre.” (Balog Krisztina, I-7)

„Jó kis belevaló osztály vagyunk, […] A tanárok általában reálisan osztályoznak. Nekem különösen tetszik a tangazdaságban töltött gyakorlati idő. Ezek a mezőgazdasági munkák közel állnak hozzám. Nagyon boldog voltam, hogy az iratkozáskor sikerült a kedvenc szakra bejutnom. Igyekezek majd a tanulással, és majd, remélem, egyszer sikeres virágkötő – kertész lesz belőlem.” (Tormás Ágnes, I-7)

„Hamar ismerősökre tettem szert, és máris kezdtek kialakulni a kis baráti társaságok. Az iskola környezete igazán tetszett, hiszen sokkal nagyobb, mint az általános iskolám. Nem telt sok időbe, hogy megszeressem. […] Rájöttem, hogy igyekezni kell a tanulásban. Az osztálytársak nagyon jó benyomást keltettek bennem, hiszen mindenki barátságos, és úgy látom, elég összetartó is.” (Törtei Viktor, I-2)

„Csodálatos ez az érzés. Számomra minden jó lett. Kellemesen csalódtam. Az osztályfőnökkel már úgy vagyunk, mintha mindig is együtt lettünk volna. A tanárok pedig jobbnál jobbak. Sok ötösöm van, és remélem, még több lesz, mivel szeretnék egyetemen továbbtanulni. Egyszóval minden megtetszett, és remélem, lesznek még szép élmények. Egyszerűen csak annyit, hogy jó iskolát választottam.” (Soltis Kornél, I-2)

„Úgy gondoltam, hogy nagyon nehéz lesz az iskola, és majd nem fogom győzni a sok tanulást. Ezt ma már másképp gondolom, mert megismertem az összes tanárt. De nem csak a tanárokon múlnak a jegyeim! Rajtam is, mert az első naptól kezdve készülök minden órára, és így a jegyeim is jók. A sok félelem az iskolával kapcsolatban ma már elszállt. Sőt most már elmondhatom, az iskola nagyon jó, a tanárok is, az osztálytársakkal is jól megbarátkoztunk. […] sokkal jobb közösségbe kerültem, mint az elemi iskolában.” (Pósa Enikő, I-2)

„Tanáraimmal meg vagyok elégedve, hisz nagyon segítőkészek, s bármi problémánk van, szívesen segítenek, s ha valami nem érthető, elmagyarázzák. Annyit ők is elvárnak tőlünk, hogy tisztelettel legyünk feléjük, s odafigyelést tanúsítsunk irántuk. […] A fiúk sok figyelmességet tanúsítanak, sokkal rendesebbek, és jobban el lehet velük beszélgetni, mint az általános iskolában. Két héttel ezelőtt ellátogattunk a tangazdaságba, ahol Berec Ágota tanárnő körbevezetett bennünket, s beavatott a rejtelmekbe. Öröm volt látni az ott dolgozó emberek és főleg a diákok szorgalmas munkáját. Én is szívesen dolgozok majd az elkövetkező időszakban.” (Vajda Lilla, I-2, a második helyen megosztva végzett)

„Amikor elérkeztünk az új iskolához, félve és meghatódva, de egyben kíváncsian léptünk át az iskolakapun. Tudtuk, hogy itt sok minden másképp lesz, de van valami, ami ugyanaz mindenhol, hogy tanulni kell. Hát az most már biztos, hogy ebben az iskolában is sokat kérnek tőlünk a tanárok, de ezzel csak nekünk akarnak jót. Így biztos tudással haladunk tovább a kijelölt úton. […] úgy néz ki, hogy egy jó kis osztály lettünk. Fiúk, lányok egyformán segítjük egymást. […] A kabinetek korszerűen vannak ellátva, a tantárgyakhoz megfelelően. A falakat képek, plakátok, térképek díszítik. A tanárok nagyon sokszínűek, mindenkinek van egy saját stílusa, amit igyekszünk kitapasztalni. A nagy szigor mellett a vidámság jellemzi az osztályunkat. Minden pillanatot megragadunk egy-egy poén elsütésére. Vidámsággal a tanulás is jobban megy.” (Keszég Zsanett, I-2, a második helyen megosztva végzett)