Végzős tanulóink
gondolatai
Gépésztechnikus
„Nézegettem, válogattam a lehetőségek
közül, és egy szakon megakadt a szemem: gépésztechnikus és számítógépes
szerkesztő… Hmm… Magyarkanizsa… Tudtam, ez
tökéletes számomra.”
„A gyakorlati és
elméleti szakmai tudásom oly mértékben megfelelőnek nevezném, hogy arra
más iskolák tanulói büszkék lennének.”
„Rengeteg versenyen volt lehetőségünk
részt venni, és ezzel sok többlet tudásra és díjakra
tettünk szert.”
„A leghasznosabb
tantárgyunk talán a modellezés volt. Az egész tantárgyban a legjobb az volt,
hogy szinte magunktól tanultunk. A nehéz tantárgyakon kívül volt nagyon sok
szórakoztató és pihentető óra is. Sok érdekes embert ismertem meg mind a
tanárok, mind a diákok között.”
„Aki ide iratkozik, készüljön fel a nagy
hajtásra, de higgyétek el azt is, hogy azt a tudást, amit itt megszereztek,
nagyon kevés más iskolában tudnátok elsajátítani.”
„Nem bántam meg, hogy ide sikerült
bejutnom, mivel nagy a továbbtanulási lehetőségem ezzel a szakkal.”
„Továbbtanulhatok, kis túlzással, bárhol.
Így lehet belőlem építész, gépészmérnök vagy akár informatikus, sőt
programozó is.”
„Az informatika terén szerzett tudás nagyon
nagy előnyt jelent, és szerintem, amit ebben az iskolában kaptunk, azt ki
is tudjuk használni.”
„Bátran kijelenthetem, hogy szinte nulláról
indulva, olyan tudást kaptam, amivel nyugodtan belevághatok a főiskolai
tanulmányokba. Megszerettem sok olyan tantárgyat, amit azelőtt elviselni
sem tudtam, és amit külön kiemelek a gépésztechnikusi szakon: végre nem kell
magolni. Még a szöveges tananyagokat is könnyebb felfogással, logikával
tanulni, mint magolni.”
„És a tanultakból mi maradt? Számítógépes
tervezésből minden. Matematikai ismereteink teljesek.”
Mezőgazdasági technikus
„Leginkább a növényvédelmet és a
növénytermesztést fogom az életben használni, mert szeretnék majd
földműveléssel is foglalkozni.”
„A leghasznosabb
pedig a növényvédelem, mert megtanultam, hogy a kártevők ellen hogyan
tudunk leghatékonyabban védekezni.
Kártevők pedig mindig lesznek, ezért ellenük midig védekeznünk kell.”
„A szaktantárgyak
elegendő tudást adtak akkor is, ha a szakmában maradok, akkor is, ha más
utakon folytatnám a tanulmányaimat.”
Kertész-technikus
„A
kertész-technikus szak nagyon szép szak. A növényekkel foglalkozunk és tanulunk
is róluk. Itt rájövünk arra, hogy a növényeknek is van lelkük… Sokat kell velük
törődni, ápolgatni, tápoldatozni.”
„Megtanuljuk a növények helyes gondozását,
hogy milyen körülményeket szeretnek. Megtanulunk
virágcsokrot kötni, asztali díszeket készítünk.”
„Egyáltalán nem bántam meg, hogy ide
iratkoztam, büszke vagyok a szakomra. Minden órán sok fontos dolgot tanultunk
meg.”
„Nagyon sok hasznos szakmai ismeretre
teszünk szert ebben az iskolában, s leginkább a szaktantárgyaknak vesszük hasznát
az életben, valamint az általános tantárgyak is nagyon hasznosak a
továbbtanulás szempontjából.”
„Ezen a szakon nagyon sok mindent
megtanultam a zöldségekről, virágokról, gyógynövényekről, kerti
berendezésekről és más tantárgyak is széles körű tudást adtak. A
virágok és növények mindig szerepet játszanak életünkben, és például
virágkertészet órán sokat megtudhattunk róluk.
Tanultunk igényeikről, alkalmazásukról, fajtáikról, stb., aminek aztán
biztosan hasznát vesszük az életben.”
„A zöldfelület óra
a kerti berendezéseket, karbantartást, tervezést foglalja magában, ami nagyon
érdekes téma. Számomra ez a tantárgy állt a legközelebb. De itt van még a
zöldségtermesztés, dendrológia, talajtan, melyek szintén érdekes témákat foglalnak
össze. A tanárok is jó fejek és segítőkészek.”
„Megszerettem ezt a csodálatos szakmát.
Szeretem a természetet, az állatokat, de legfőképpen a mindig különféle
színekben pompázó virágokat. Az életemet nem tudnám elképzelni a négy fal
között egy irodában, számítógép előtt ülve. Soha, egyetlen percre sem
bántam meg, hogy ebbe az iskolába járok.”
„Harmadikban egy különleges, szakmánkhoz
közel álló tantárgyat kaptunk, mégpedig a virágkötészetet. Három óránk volt
egymás után, ebből kettő gyakorlat és egy elmélet. A gyakorlati órák
voltak izgalmasabbak. Virágot, zöldet, ágakat kellett vinnünk, és így tanultuk
meg a csokrok, ikebanák kötését. Versenyeken is részt vettünk, és az
eredményekre mindannyian büszkék vagyunk.”
„Olyan tudást, figyelmet, tiszteletet
kaptunk és tanultunk itt, amit soha senki nem vehet el tőlünk.”
„Úgy gondolom, hogy az itt szerzett tudást
életem folyamán hasznosítani és kamatoztatni tudom majd. Virágüzletben
szeretnék dolgozni, és – ha majd minden jól megy – virágüzletet nyitni. Ez egy
nagy álmom, és bízom benne, hogy valóra tudom váltani.”
IV-5
„Szeretem a növényeket, és jó, hogy vannak
ismereteim velük kapcsolatban: hogy a növények miért sárgulnak el, miért
hallgatják a leveleiket és a rózsát miért nem ősszel
szokták megmetszeni.”
„Aminek talán a legnagyobb hasznát veszem,
az a növények megismerése, mivel például, ha ajándékba szeretnék vinni egy
cserepes növényt, biztos nem fogok olyat választani, ami pár hét múlva
kipusztul, mert nem voltak megfelelőek a körülmények. Így előbb
átgondolom, hogy milyen növény illik abba a környezetbe, amibe az ajándéknak
szánt növény kerül.”
„Sok mindent megtanultam a növények gondozásával
és védelmével kapcsolatban. A növények hasznosságát, morfológiáját, latin
nevét, igényeit is megismertük a virágkertészet órán.”
„Nagyon jó döntést hoztam nyolcadikban,
hiszen olyan tudásra tettem szert, aminek biztosan hasznát veszem az életben. A szaktanárok tanítása és tantárgyaik által
rájöttem, hogy értek én is sok mindenhez, így hasznosnak érzem magam, és biztos
vagyok benne, hogy a felsőoktatásban a szakmámban
maradok.”
„Immár végzős vagyok, és egyáltalán
nem bántam meg, hogy ide iratkoztam. Szeretem a virágok illatát, létezésüket,
célom pedig az volt, hogy az iskola által még közelebb kerüljek hozzájuk,
hiszen ők is élő szervezetek, amelyek igénylik a törődést,
gondoskodást. Tapasztalataim szerint ebben az iskolában az adott szakra
jellemző szaktantárgyakon van a hangsúly. Mindegyik bőven kínál
számunkra tudást. Csak rajtunk áll, hogy mennyire kamatoztatjuk. Nagyon
fontosak és érdekesek a gyógynövény, virágkötészet és virágkertészet órák. Úgy
érzem, ezeknek majd hasznát fogom venni későbbiekben.”
IV-2
„Az elmúlt négy évben sok elméleti és
gyakorlati tudásra tettem szert, amelynek nagy részét az otthoni termelésben is
alkalmaztam. Ezen tapasztalatok közül számomra a leghasznosabb minden bizonnyal
a földterületek nagyságának kiszámítása és a gyümölcsfák metszése.”
„A tanárok
szerintem kissé szigorúak, de mindig segítőkészek és reálisan
osztályoznak.”
„Az itt tanultak teljes mértékben
alkalmazhatóak, és ha valaki nem tanul tovább, ezzel a képesítéssel is bárhol
megállhatja a helyét.”
„Kiemelném a növénytermesztést, illetve
–védelmet, amely elég nehéz volt, de nagyon hasznosak is, mivel ránézek egy
növényre, és meg tudom mondani, milyen és hogy van-e valamilyen betegsége.”
„Elég sokat megtanultam a
mezőgazdaságról, például tudom, hogy mely növény
milyen talajt igényel, az állatok milyen takarmánytól tudnak legjobb
súlygyarapodást elérni, hogy mire jó a gyümölcsfák és szőlőtőkék
metszése, és hogyan működik a traktor vagy más mezőgazdasági gép és
eszköz. Úgy gondolom, hogy legjobban a talajművelést és a szántóföldi
növények termesztési módjait sajátítottam el, így valószínűleg ennek
veszem a legnagyobb hasznát a továbbiakban.”
„Egy ismerősöm ajánlására választottam
a mezőgazdasági technikus szakot. Visszatekintve elmondhatom, egyáltalán
nem bántam meg a választást, mert ebben minden benne van, ami számomra
szükséges. Az a tudás, amit itt elsajátítottam, mindenképp hasznos és
elegendően hasznos is ahhoz, hogy tudjak is kezdeni vele valamit.
Évről évre mindig újabb és újabb szaktantárgyakkal ismerkedtünk meg.
Közülük a leghasznosabbak a mezőgazdasági technika és a növényvédelem.”
IV-4
„Úgy gondolom, hogy ez egy elég érdekes
szak, és nem bántam meg, hogy ide iratkoztam. Megtanultuk, hogyan ismerjük fel,
ha egy állat beteg, hogyan lehet gyógykezelni. Ennek mindenképpen hasznát
vesszük, mivel legtöbbünknek vannak házikedvencei vagy esetleg nagyobb állatok
a ház körül.”
„Az évek során egyre jobban ment a tanulás,
és rájöttem, hogy egyre jobban szeretem a kihívásokat: már csak azért is
megtanulom, mert nehéz. Mikor pedig már megtanultam, nem is tűnt
nehéznek.”
„Örülök annak, hogy mehetünk állatorvoshoz
gyakorlatra, mert ott lehet sokat tanulni, például
hogyan kell vért venni, injekciót beadni, betegséget diagnosztizálni, sőt
még a műtéteknél is besegíthetünk.”
„Ez a pár év jó volt arra, hogy az alapokat
megtanuljuk, és barátokat szerezzünk.”
„Az itt tanultak jól használhatók, többfelé
el tudunk majd jó munkakörökben helyezkedni, de még sokat kell tanulnunk
kitartóan, hogy minél magabiztosabb emberekké váljunk.”
„Komoly szakmai tudásra tettem szert, a
gyakorlati oktatáson pedig sok tapasztalatot nyertem. A tangazdaságon
főleg zoohigiéniai ismereteket szereztem, míg terepen az állatorvosnál
alkalmazhattam is a tanultakat. Itt jöttem rá, hogy ezt a szakmát nagyon kell
szeretni.”
„Számomra a szaktantárgyak nem okoztak
nehézséget, mivel nagy érdeklődéssel álltam hozzájuk, és a tanulás így
sokkal könnyebb. A tanárok szerintem nagyon emberségesek és segítőkészek.
Nem csak könyvekből tanítanak, hanem saját tapasztalataikat és
véleményüket is megosztják velünk.”
„Vannak szigorú tanárok, de ez jó is, mert
legalább komolyan vesszük a tantárgyát. Korrektek velünk, figyelnek ránk, ha
nem értünk valamit, elmagyarázzák akár többször is. Ezt én nagyon szeretem
bennük.”
„Szerintem a legnehezebb tantárgy az
anatómia, mivel erre a tantárgyra épül az összes többi szaktantárgy. Amit itt
megtanulunk, azt hasznosíthatjuk az iskola tangazdaságában, ahol
ha megbetegszik egy állat, akkor mi az állatorvos felügyelete alatt kezelhetjük
őket.”
„Azért választottam ezt a szakot, mert mi
otthon is állattenyésztéssel foglalkozunk, és a jövőben ennek az iskolának
köszönhetően talán egyszer a saját farmomon lehetek állatorvos.”
„A tanárok is
nagyon barátságosak és segítőkészek. Mindig számíthatunk rájuk, ha
kérdésünk van a tantárggyal vagy a tanultakkal kapcsolatban, és sok mindenre
felhívják a figyelmünket, amire a terepen dolgozva nem figyeltem volna fel.”