V. KutDiák Tudományos Poszterverseny

 

A Kutató Diákok Országos Szövetsége idén ötödik alkalommal hirdeti meg tudományos Poszterversenyét, mely csak nevében verseny, sokkal inkább egy tudományos összejövetel, ahol egymással, illetve egymás munkáival posztereken keresztül tudunk megismerkedni.

Jelentkezni csak online lehet.

 

 

A poszterversenyre minden diák jelentkezhet, aki az érettségi bizonyítványát 2011-ben szerezte, vagy 2011 után szerzi meg. Alsó korhatár nincs.

 

A posztereket a helyszínen a szakértő zsűri előtt 5 percben kell bemutatni, majd a zsűri tagjai és a résztvevők kérdéseket tehetnek fel. A rendezvényen bármilyen tudományos témával lehet indulni, de a poszternek az eddigi kutatási eredményeidet kell bemutatnia képek, diagramok és szöveg segítségével. A poszter elkészíthető kézzel (ragasztott), vagy számítógéppel is. A bemutatásnál a poszter vizuális tartalmán kívül, egyéb szemléltető eszköz nem vehető igénybe.

 

A poszter bemutatására 5 percben van lehetőség, egyénileg vagy társszerzővel, majd a résztvevők kérdéseket tehetnek fel. Egy szerző maximum egy poszterrel nevezhet, és egy poszternek maximum 2 szerzője lehet. 

 

Az elmúlt években nagy örömünkre hatalmas volt az érdeklődés a Poszterverseny iránt, és a résztvevő diákok száma folyamatosan növekvő tendenciát mutat. A tavalyi évhez hasonlóan - megfelelő számú jelentkezés esetén - a nemzetközi versenyek mintájára, egy független bírálóbizottság előszűrést végez formai és szakmai szempontok alapján. A jelentkezésnél meg kell adni a témátok rövid összefoglalóját (max. 500 szó) és fel kell tölteni a poszteretek tervezetét (pdf, ppt, pptx, opd, doc, docx vagy jpg formátumban). Azokat a diákokat, akik bemutathatják munkájukat a versenyen, e-mailben értesítjük 2012. január 15-ig.

 

 

 

A verseny helyszíne: Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium

 

A verseny időpontja: 2012. február 17-18.

 

Jelentkezés: a poszterverseny@kutdiak.hu e-mail címen a jelentkezési lap és a rezümé elküldésével (az űrlapot a www.kutdiak.hu oldalról lehet letölteni).

Formai követelmények: A poszter legkisebb mérete A1 (aki más méretű posztert szeretne hozni, kérjük jelezze). A poszter felfüggesztésének módjáról ne feledkezz el!

 

Nevezési díj: A regisztrációs díj tájékoztatójában megadott módon.

 

A verseny díjazása: minden szekció első helyezettje meghívást kap a 2012-es káptalanfüredi országos diákkonferenciára.

 

Jelentkezési határidő: 2012. január 5.

 

 

Kapcsolattartó: Szeifert Viktória, a Kutató Diákok Országos Szövetségének alelnöke. Bátran fordulhattok hozzá kérdéseitekkel a szeifert.viktoria@kutdiak.hu e-mail címen akár a konferenciával, akár a poszter elkészítésével, akár szakmai ötletekkel kapcsolatban is.